Jelenlegi hely

Digitális munkarend

Kedves Bókaysok! (diákok, szülők, tanárok)

A szerdai naptól (III.18.) megpróbáljuk elindítani a digitális napirendünket. 

Úgy próbálunk megfelelni a kihívásoknak, hogy különösebb teszt nélkül vágunk bele.  Biztosan tudható, hogy lesznek nehézségek, kudarcok, problémák. Kedves Szülők! Köszönjük szépen, hogy azt érezhetjük, hogy nem egy "szolgáltatóként" tekintenek ránk, akiktől már elvárható a gördülékeny működés, hanem türelemmel, rengeteg biztató üzenettel, segítő szándékkal fordulnak felénk.

Úgy érezzük, újratanuljuk, hogy vannak dolgok, amik nem történnek meg azonnal, amikre várni kell. Ezt a 21. században már talán el is felejtettük. Elképzelhető, hogy a technikai nehézségek miatt valami nem indul el azonnal. Mindenkitől türelmet és nyugalmat kérünk. Úgy próbáltuk kialakítani a napirendet, hogy a feladatokra adott idő megfelelő tervezéssel elegendő legyen. Természetesen ez a gyerekekre is nagy felelősséget hárít, mert ha mindent az utolsó pillanatra hagynak, akkor időzavarba kerülhetnek. Nem szeretnénk szorongást előidézni, az online térben van lehetőség a tanárokkal kapcsolatba lépni. Viszont az sem várható el, hogy éjjel-nappal rendelkezésre álljunk, ezért itt is megértésre van szükségünk, hogy ne merüljünk ki teljesen mi sem egy pár nap alatt.

Ezek a szempontok vezéreltek bennünket a napirend kialakítása során:

- a nehézségeket is felvállalva minél hamarabb elkezdhessük a munkát
- a tanítás folytatódhasson
- a gyerekek (és szülők) tervezhető napirend szerint szervezhessék az "iskolai" mindennapjaikat
- legyen feladata, elfoglaltsága mindenkinek
- ne kapjanak a gyerekek aránytalanul nagy terheket (teljesíthető követelmények)

Így néz ki a munkamenet a Bókayban:

Egy általános napirendet dolgoztunk ki (ettől lehetnek osztályszinten vezetői engedéllyel kisebb eltérések):

A feladatok feltöltésére naponta 9-11 óra és 14-16 óra között kerül sor. Adott tantárgyból akár több órára való tananyag is felkerülhet.

Ezek a Teams-ben, az Órai jegyzetfüzetbe kerülnek minden osztályban az aktuális tantárgyhoz ÜTEMTERV címen:

Ha nem sikerül sehogy sem belépni, akkor érdemes egy másik időpontban újra próbálkozni. Az a tapasztalat, hogy a Beszélgetés fal nem szokott eltűnni. Itt tudtok szólni,

Amiért felesleges jelezni: ha nem látszik az Órai jegyzetfüzet. Mi sem tudunk mit tenni, felhasználói vagyunk a rendszernek mi is. 

Ezt tudjuk javasolni: HA NEM LÁTSZIK AZ ÓRAI JEGYZETFÜZET: 

https://www.bokay.hu/node/847

Az ütemterv tartalmazza, hogy:
- mit
- hogyan
- mikorra kérünk

Konkrétan:
pl. szerdán az adott időpontban az adott tantárgyak ütemtervébe bekerül az a feladat, amit el kell végezni​. Ehhez, vagyis az önálló tanuláshoz a gyerekek útmutatókat, segítségeket kapnak. Tehát nem kell megijedni, ha több anyag is felkerül, hiszen tanáraitok megpróbálnak előre dolgozni, amennyire lehetséges. Nektek az ütemtervet kell figyelembe venni, és az ott található útmutatás alapján tanulni (ez lehet, hogy egy másik oldalra vezet benneteket). 
Ha nem szeretnétek állandóan a gép előtt ülni, és összevissza kattintgatni, akkor azt javasoljuk, hogy minden nap 11 óra és 16 óra után nézzétek meg a napirend szerinti tantárgyaknál az ütemtervet, és készítetek saját időbeosztást ez alapján.

A feladatok leadásáról egy másik cikkben kaptok tájékoztatást.