Jelenlegi hely

3D nyomtató - támogatás kérése

Nyitott ajtó foglalkozást tartottunk az informatika szakkörösök segítségével.

2019. 05. 23-án  délután iskolánk informatika szakkörösei mutatkoztak be, akik a felkínált és folyamatosan bővülő témakörökből (részletesen itt olvashatnak ezekről: http://bokay.hu/node/708) választanak maguknak egy olyan feladatot, aminek a kimenete minden esetben egy „produktum”. Ezt mutatták be.

Fontos szempont, hogy olyan szoftverekkel dolgozzunk, amelyek szabadon használhatók, így otthon is folytathatják a gyerekek a fejlesztéseket. A témákhoz készített tananyagainkhoz is korlátlanul hozzáférnek.

Az esemény sikerét látva további bemutatókat tervezünk, ahol mások is megismerkedhetnek majd a gyerekek munkáival. Köszönjük a Közbigyó segítő támogatását, a jövőben szeretnénk a rendezvényeikhez mi is kapcsolódni. (http://www.kozbigyo.hu/)

Amivel nehéz lépést tartanunk, az az eszközök beszerzése. Iskolánk jól felszereltnek mondható a korábbi pályázatoknak, szülői segítségnek is köszönhetően. Viszont mindig van hová továbblépni. Megálmodtuk, hogy tanulóink által számítógépen elkészített 3D modelljeinket valóságossá tehetnénk egy 3D nyomtató segítségével.

Hegyaljai István tanár úr, a téma szakértője így foglalta össze erről a gondolatait:  "Gyermekeink nagy valószínűséggel olyan munkakörben fognak dolgozni, amely ma még talán nem is létezik. Az egyik ilyen terület a 3D-s nyomtatás fejlődésében rejlik. A 3D nyomtatás ma már az ipar számtalan területén jelen van. Széles körben használják a prototípus gyártásban, szerszámkészítésben, autóiparban. Néhány éven belül a háztartásokban is jelen lesz, mint ma egy hagyományos nyomtató. A háztartásban is számos területen lehet segítségünkre. például egy törött szekrény fogantyú pótlása.

Tanulóink által Anim8or programmal készített modellek kinyomtatva:

 

A 3D nyomtatás több mint 25 éve van jelen életünkben és napjainkban hatalmas tempóban fejlődik. Már a fémnyomtatás sem elérhetetlen. Nagyon széleskörben használják, ezáltal rengeteg új munkahelyet teremt, amely számos régi szakmát fog átalakítani, vagy elsorvasztani.

Néhány példa: a mintakészítés, a szerszámkészítés lényegesen olcsóbb lett. Az esetleges tervezési hibák néhány kattintással javítható és a javított darab azonnal elkészíthető. Az autók tervezésének ideje így sok-sok hónappal rövidebbé válik. Másik példa: kisebb sorozatban gyártott műanyag tárgyak, alkatrészek fröccsöntéséhez elég kinyomtatni egy szerszámot, és máris mehet a gyártás.

Az egészségügyben számos helyen már szinte csak a 3D-vel nyomtatott protéziseket használják.

Iskolánk nagy hangsúlyt helyez a pályaorientációra. Lehetőségeinkhez mérten minél szélesebb körben szeretnék megmutatni az ifjú tehetségeknek, hogy az élet mely területein lehetnek sikeresek. Szeretnénk, ha minél több területen, szakmában tehetnének játékos „kirándulást”. Ha sikerül kedvet csinálnunk, lehet, hogy az életük során ennek a „játéknak” a segítségével találják meg azt a munkát, amelyben ki tudnak teljesedni. Mi „mindössze” annyit tettünk, hogy megmutattuk, kipróbálhatta magát és máris lépéselőnybe került a többi leendő munkavállalóval szemben. "

Amennyiben Ön is lát ebben fantáziát, támogató szándékát az alábbi módon fejezheti ki:

  • az iskolai pénztárban történő befizetéssel iskolánk alapítványának (Kerek Világ Alapítvány)
  • az alábbi számlaszámra történő utalással (Kerek Világ Alapítvány 11718000-20329701 - megjegyzés: "3D nyomtató")

Az összeg egy részét más forrásból már előteremtettük, ennek kiegészítésére van csak szükségünk.

Bármilyen mértékű támogatás nagy segítséget jelent.

Suszter Balázs

informatikatanár