Tehetség
-
Budapesti népdaléneklő verseny -
2012-02-27 20:31
A Tiszán innen - Dunán túl népdaléneklő versenyen fantasztikusan szerepeltek tanulóink:
Turi Péter (5.a) kiemelt arany, Máté Miklós (7.b) arany minősítést kapott.
Gratulálunk.

-
Siker a Sakk Diákolimpián -
2011-05-22 17:03

Iskolánk első osztályos tanulója: Palczert Botond a Sakk Diákolimpia kerületi versenyén 7 meccsből 7 győzelemmel aranyérmes lett és bejutott a budapesti döntőbe. A kerületi bajnokok közötti remek versenyzéssel 7 meccsből 5 győzelmet szerezve a nagyon értékes 5. helyezést érte el, és ezzel bejutott a Debrecenben megrendezésre kerülő országos döntőbe.
Sok sikert kívánunk! Reméljük, jövőre csapattagokkal kiegészülve a csapatversenyben is számos pontot szerez iskolánknak.
-
Csillagász verseny - A Star Trek miatt lett csillagász -
2011-05-18 08:14
Ma megnyert egy csillagászati versenyt, és az űrutazásról álmodik. Kalocsai Botond a Star Trek és a Csillagkapu miatt kezdett el csillagászattal foglalkozni, és úgy tűnik, jó úton halad célja felé.A csillagok titkait fürkészték május 12-én az érdeklődők a Vörösmarty Általános Iskola és Gimnáziumban. De nem asztrológiai számítgatásról volt szó, hanem valódi csillagászatról: a Peremvárosi Prímák Projekt konzorciuma tudományos vetélkedőt hirdetett a legrátermettebbeknek..
-
Bemutató egy robot programozásáról -
2011-05-15 21:03

Manapság a robotok fociznak, birkóznak, de a hírekből hallhatjuk, hogy atomkatasztrófáknál méréseket végeznek, aknamezőket hatástalanítanak. Ovád Márton 8. osztályos tanuló nagy sikerű bemutatót tartott egy LEGO Mindstorms NXT robottal, amelyet a kerületi Oktatásért Közalapítványtól pályázaton nyert. A pályázat részeként bemutatókat tartott negyedikeseinknek és a felsős érdeklődőknek...
-
Vajon hogyan kell csigatésztát csinálni a csigatészta-készítővel? -
2011-04-19 22:16
Tasi Katalin írása a Fővárosi Oktatási Portálról:

Harmadik alkalommal rendezte meg a Bókay Árpád Általános Iskola a kerületi néprajzi vetélkedőt hat iskola közel húsz tanulójának részvételével. Az Európai Unió által támogatott Peremvárosi Prímák projekt keretén belül rendezett Tehetségnapra a gyerekek, főleg az internet és szakkönyvek segítségével készültek. A verseny első helyezettje a Kondor Béla sétány Általános Iskola diákjai lettek.
-
Meghívó a Néprajzi versenyre -
2011-04-07 13:11

A Peremvárosi Prímák konzorciuma tisztelettel meghívja Önt a TÁMOP 3.4.3. pályázaton nyertes„Tehetséggondozás az iskolában” projekt TEHETSÉG NAPJÁRA
Időpont: 2011. ÁPRILIS 12., kedd 15:30-17 óráig
Helyszín: Bókay Árpád Általános Iskola Szélmalom utcai épülete
Foglalkozás témája: Kerületi Néprajzi Verseny
A meghívó a címre kattintva tölthető le.
-
Repülő rakéta és borautomata -
2011-04-04 19:58

Rendhagyó fizika szakköri foglalkozást tartottak a Bókay Árpád Általános Iskolában az európai uniós támogatással megvalósuló tehetséggondozó projektben. A borautomata, a repülő palack és a napenergiával hajtott kisautó mellett a gyerekek csupa olyan kísérletet mutattak be, amelyeket saját maguk hoztak létre
-
Szorobán és logikai játékok - tehetségnap a Peremvárosi Prímák szervezésében -
2011-03-01 23:38

A Peremvárosi Prímák szervezésében tehetségnapnapot tartottunk Szorobán és logikai játékok címmel. 2011. február 16-án. A rendezvényről az alábbiakban olvashatnak.
-
Budapesti népdaléneklő verseny -
2011-02-28 11:35
Dobos Petra és Maricza Fanni 6.b osztályos tanulók a budapesti népdaléneklő versenyen ezüst minősítést értek el! Az alábbiakban megtekinthetik a produkciójukat.
Iskolánk tanulói idén is nagyon szépen szerepelnek a különböző tanulmányi és sportversenyeken. Az eredményeket a VERSENYEK/VERSENYEREDMÉNYEK menüpontban tekinthetik meg az érdeklődők.
-
A megvalósult vágyálom - Tudósítás a fizika szakkör munkájáról -
2011-01-09 20:11

Mindig is ilyen szakköre vágytam! Sőt tulajdonképpen ilyen fizika órákra is, de az adott tananyag mellett, és a jelenlegi óraszám megszorításoknál ez lehetetlen. Tudom, hogy a gyerekek fizika iránti elkötelezettségét, csillogó szemét a kísérletezés, a szerelés tudja biztosítani. Ehhez most az Oktatásért Közalapítvány által kiírt NTP-OKA-III. pályázat biztosított iskolánk, a gyerekek és az én számomra is lehetőséget. A szülők is örömmel vették a szakkör létét, van olyan szülő, aki segítségét is felajánlotta, együttműködését a jövőben igénybe is veszem.






