Jelenlegi hely

A Digitális Témahét tapasztalatai

"A Digitális Témahét fő célja a digitális pedagógia módszertanának népszerűsítése és elterjesztése a köznevelésben.  A program fontos törekvése, hogy a digitális kompetenciafejlesztés az informatika órán túl kiterjedjen más tantárgyakra is. A részt vevő pedagógusok és diákok változatos és kreatív iskolai projektek keretében fejleszthetik képességeiket technológiával támogatott tanulás során."

http://digitalistemahet.hu/temahetrol

A program keretében hallhattak a szülők, és a pedagógusok is előadást a biztonságos internetezésről. A szülőknek gyakorlati útmutatót is adtak, hogy milyen szűrőket, hogyan lehet beállítani az otthoni gépen, gyermekeink által használt eszközökön.

A pedagógusok a mozabook használatáról hallgattak előadást , ami nagy hatással volt a kollektívára.

Órai keretek között különböző internetes, számítógépes alkalmazásokat használtak és maguk is készítettek a tanulók: számítógépes feladatokat (Learningapps), szavazásokat (Kahoot), bemutatókat stb.

A Varinex Informatikai Zrt., Falk György elnök  vezetésével megismerkedtek a 3D nyomtatás rejtelmeivel. Előzetesen informatika órán a gyerekek terveztek 3D modelleket az Anim8or programmal, amelyek közül többet ki is nyomtattak nekünk.

Magyarórákon okostelefon felhasználásával próbáltak Bornemissza Gergőként és Vicuskaként szorult helyzetükből menekülni. Készült képregény a Toldihoz Scratch program felhasználásával.

Németórára videók készültek Konyhashow címmel, az Ökosuli pedig a megfigyeléseit rögzítette digitális eszközök segítségével.

Délután tartottunk Honfoglaló versenyt, és több délután "Nyitott ajtó" elnevezéssel tanórán kívül is használhatták a tanulók az informatika termet. Megismerkedhettek iskolánk sétáló Mindstorms LEGO robotjával is. Tehetséges 8.-os tanuló saját jelzőlámpa modelljének elkészítését és programozását mutatta be osztálytársainak Arduino rendszerben.

A pedagógusok egymással is megosztották tapasztalataikat, voltak bemutató órák és műhelymunka keretében megismerkedhettek többek között a rajztábla és az interaktív tábla iskolai felhasználási lehetőségeivel..

Az alkalomra az iskolai honlap egy részét blogként nyitottuk meg, ahová az osztályok által választott blogmesterek feltölthetik a digitális témahéttel kapcsolatos élményeiket, tapasztalataikat.

A tanév végéig minden osztálynak, életkoruknak megfelelően, tartanak a safer internet munkatársai a gyerekek számára foglalkozást a biztonságos internetezésről.

Mindannyian sokat tanultunk!

Bízunk benne, hogy a témahét tapasztalatait felhasználva, mindannyian – szülők, gyerekek, pedagógusok – az elkövetkezendőben jobban vigyázunk saját magunk és gyermekeink virtuális és valós biztonságára!

Vörösné Éles Csilla

Új hozzászólás

Sorrend

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.